Beszámoló a Magyarországon tett kirándulásunkról PDF Nyomtatás E-mail

Nagyon vártuk a kirándulást, izgatottak voltunk, hogy milyenek lesznek az ottani gyerekek. Aztán eljött a nagy nap: 2014. április 7-e. Összesen 29-en utaztunk, két osztályból: a 6.A-ból meg a 6.B-ből, három tanár: Ábrahám Zsófia és Borsos Magdolna osztályfőnökök illetve Ladó Gábor vallástanár kíséretében.

Az éjszakai utazás kimerített, de a Budapesten töltött nap mindent kárpótolt.

*

Amikor megérkeztünk Budapestre a Hősök terén várt minket dr. Szabó József nyugalmazott egyetemi professzor, aki körbevezetett minket Budapesten a következő útvonalon: Hősök tere, Andrássy út, itt mesélt az út keletkezéséről és három építészeti szakaszáról.

140408 A Hosok teren

Bementünk a Szent István templomba, ahol megnéztük a Szent Jobbot. Utána következett a Vörösmarty tér, itt hosszabban elidőztünk a kézműves vásárban, a legjobban a kis földalatti állomása tetszett (még a szerelvényt is láttuk, teljesen más, mint a modern metró), majd ebédeltünk. Ebéd után megnéztük az Erzsébet hidat, felsétáltunk a Lánchídhoz, onnan felmentünk a Budai várba.  A várban megnéztük a Mátyás templomot, a Díszteret és a Halász bástyát.

A városnézés után indultunk Piliscsabára, ott örömmel várt a testvérosztály.

A piliscsabai testverosztaly

Miután megismerkedtünk házigazdáinkkal, elindultunk hozzájuk. Én a Bazsányi családnál laktam, ahol szintén két gyerek van úgy, mint nálunk: Simon és Sára, mindketten hatodikosok.

*

Simonék az erdő szélén laknak egy szép házban. Nagyon jó volt náluk, délutánonként jókat játszottunk és nagyokat beszélgettünk, még az apukája is velünk társasozott, kipróbáltuk az új székely Gazdálkodj okosan-t: nagyon jó volt a hangulat. Kaptam kölcsön egy indiános könyvet (ezek most a kedvenceim, ki is olvastam azóta).

*

Szerdán kenuzni mentünk a Duna egyik holtágára, Esztergom mellé.

Kenuzas elott

Evezés közben rengeteg madarat láttunk, réti sasokat, szürke gémet, kárókatonát, tőkés récét. Mifelénk nincsen élőhelyük, tehát nagyon érdekes volt megfigyelni.

Kenuzas a Duna holtagan

Jópofa dolog a kenuzás, de figyelni kell, mert a kenu különösen ingatag tud lenni: három osztálytársunk ki is próbálta a ruhás fürdőzést.

Esztergomban megnéztük a Bazilikát, egy kisebb kápolna van beleépítve, a kupolája 100 méter magas. Nagyszerű freskók vannak benne, egy olyan is van, ami egy darab óriási vászonra van festve.

Az esztergomi Bazilikaban

Az esztergomi várban fegyverkiállítást néztünk meg és a harangokat.

Esztergomban

Még a felvidéki Párkányban is voltunk, ahol az egész társaság fagyizott egyet (én két fagyit ettem).

*

Csütörtök: ismét Budapest, a Campona bevásárlóközpontban elleptük a Csodák palotáját (fizika: előadást is hallgattunk a hőjelenségekről és kipróbáltuk egy rakás fizikai jelenség működését meg mindenféle játékot), majd a Tropikáriumot is (rengeteg fajta víziállat van, röpködnek a mindenféle madarak, a ráják meg a lepényhalak úszkálnak az ember feje felett, cápaetetést is néztünk).

*

Péntek: a testvérosztállyal közös kirándulásra mentünk Visegrádra (még soha nem voltam ott), megnéztük a várat, fényképezkedtünk,

Panoramakep a visegradi fellegvarbol

majd bobszánkózás következett, ezt mindannyian nagyon élveztük, mindenki többször is ereszkedett, abba sem akartuk hagyni.

Bobszankozas

Piliscsabára visszérve fociztunk a vendéglátó-gyerekekkel, kikaptunk 7-3-ra.

*

Szombaton meglátogattuk a Parlamentet (számtalanszor láttam kívülről, de benne soha nam jártam, érdekes volt),

A Parlamentben

majd – sajnos hazaindultunk. De előbb még Debrecenben várt ránk egy nagyon jó program: aquaparkban voltunk, annyit úsztunk és csúszdáztunk, amennyi csak belénk fért – vagyis majdnem, mert aztán indulnunk kellett haza.

Hazafele azon gondolkodtam, hogy milyen jó kirándulás volt: kár lett volna kihagyni. Remélem, ha mi fogadjuk a piliscsabai gyerekeket, ők is így mennek majd haza.

(Beszámoló: Kardalus Áron 6.A - fényképek: Ábrahám Zsófia - Ladó Gábor - Makkai Tünde, 2014)

 
Nagy Imre Általános Iskola, Powered by Joomla! and designed by SiteGround Joomla Templates